Ez a bejegyzés egy többrészes sorozat harmadik része. Olvasd el a korábbi bejegyzéseket is: 1. Identitásvesztés 2. A minták szerepe az önazonosság útján

Korábban már írtam róla, hogy a tudattalanunk tele van automatizmusokkal, ms néven: programokkal, azaz  hiedelmekből, érzelmekből, viselkedéses mintákból álló “szoftvercsomagokkal”. Ebben a bejegyzésben arról olvashatsz, hogyan tudod ezeknek a programoknak a hibás működését észrevenni.

Hogyan vehetjük észre, ha minta szerint működünk?

Valójában nem magukat a programokat, hanem a hatásukat észleljük a mindennapi életünkben: észreveszünk dolgokat, amik nem tetszenek nekünk, rossz érzéseket keltenek bennünk.

Fontos, hogy figyeljünk ezekre a rossz érzésekre! Ugyanis részben a szocializációnk, a megfelelési kényszerünk miatt nagyon gyakran nem ismerjük be, ha valami rossz nekünk. Ilyenkor jöhetnek az alábbi gondolatok: “nem is olyan rossz ez!”, “csak kicsit rossz!”, “végül is kibírható”… Ilyenkor elfedjük a rossz érzéseket, és akár az is előfordulhat, hogy akkor sem ismerjük be őket, ha valami nyilvánvalóan rossz, inkább ilyenkor is megmagyarázzuk, hogy miért nem olyan szörnyű az adott helyzet.

A világ azonban duális: valójában valami vagy jó, vagy rossz személy szerint nekünk. Ez nagyon fontos, hogy személy szerint! Ez alatt azt értjük, hogy aktuális életkorban, aktuális élethelyzetben, a jelenlegi feltételeink között jó vagy rossz valami számunkra.

Jó, ha azt is tudod, hogy a spirituális körökben az elfogadás szót gyakran félrevezető jelentéssel ruházzák fel, és azt társítják hozzá, hogy az elfogadás egyenlő a belenyugvással, a beletörődéssel, és az olyan dolgok elfogadásával, amik valójában rosszak nekünk. Az elfogadás azonban azt jelenti, hogy lenyugtázom egy dolog létét, adok neki teret, csak lehet, hogy én eltávolítom az adott dolgot az életemből vagy én távozom ennek a dolognak a környezetéből. Éppen ezért érdemes mindig végiggondolni: én vajon most épp elfogadó vagy belenyugvó vagyok egy adott dologgal kapcsolatban?

A tudatosítás tehát azzal kezdődik, hogy észleljük a rossz érzelmet, érzetet, érzést.

A rossz érzések fajtái

A rossz érzéseket két kategóriába sorolhatjuk:

1. Az első a valós tapasztalás, amikor valami a saját valóságomban ténylegesen rossz. Ilyenkor az a rossz érzés forrása, hogy valami van. Hogy egy egyszerű példát mondak: az ételmaradékokkal és mosatlan tányérokkal teli asztal látványára hazaérkezni meglehetősen rossz érzés, és az ételmaradékok és a koszos edények valóban ott vannak az asztalon.
2. A másik kategóriát a hiányból adódó rossz érzések jelentik. Ilyenkor az a rossz, hogy valami nincs. Ez azonban nem mindig jól felismerhető, mert esetleg az adott érzést mással azonosítjuk. Például az unalom az újdonság, az izgalom hiányából fakad, de ide sorolhatjuk a sóvárgást és a kívánást is, amikor vágyakozunk valamire, amit ismerünk, és ami nélkül nem jó nekünk. A hiány tehát csak abból adódhat, ha valamit már ismerünk. Csak az tud hiányozni, amit már megismerünk ebben az életünkben vagy más életünkben (ha valaki ebben hisz), vagy a kollektív tudattalanból van róla információnk, vagy már láttunk/hallottunk róla valamit. Azt, hogy honnan ismerjük ezt a dolgot, hogy milyen volt, amikor megvolt, bizonyos eszközökkel meg lehet találni. 

Mit kezdjünk a rossz érzésekkel?

Amikor észrevesszük a rossz érzésünket, érzetünket, akkor tulajdonképpen már nyakon csíptük a programunkat. Ilyenkor elkezdhetjük megfigyelni, hogy mi az a körülmény, amikor ez a rossz érzés felmerül bennünk, mi is történik pontosan, vagyis megpróbáljuk feltérképezni, mi váltotta ki belőlünk ezt az érzést.

– Ténylegesen történt valami?

– Vagy bennünk van egy félelem, hogy valamit elkerüljünk?

– Esetleg más?

Azt is érdemes megfigyelni, hogy mit kezdünk ezzel az érzéssel, hogyan reagálunk rá.

Nagy eséllyel elmondható, hogy ha valami kétszer is előfordul, akkor az már egy viselkedéses program. 

Ilyenkor elkezdhetünk “kotorászni” a tudattalunkban. Jézusnak a halászokról szóló példabeszéde szemléletesen segít megérteni ezt: A halászok a jó halat félreteszik, a rosszakat tűzre vetik. A tenger itt a tudattalant szimbolizálja, míg a halak a gondolatokat, programokat. A halászháló segítségével a tudattalanban rejtőző automatizált gondolatokat felszínre hozzuk, hogy meg tudjuk vizsgálni őket. A rossz (számunkra haszontalan) halak tűzre vetése alatt tehát a gondolatok – hidelmek, megfigyelések, ítéletek – megtisztítását kell érteni.

A munka tehát annyi, hogy megfigyeljük magunkban a rossz érzéseket, és elkezdünk nyomozni, hogy mi áll a háttérben, milyen hiedelem, hitrendszer működteti őket. Eztán elkedjük feltárni, és ha lehet, akkor átalakítani ezt a programot.

A programok ezen tisztítása tehát két lépésből áll:

1. először le kell válni róla
2. majd be kell iktatni egy újat

Minden egyéb csak elkerülési stratégia, hogy elkerüljük a rossz érzést. Ezek az énvédő (egóvédő) stratégiák.

Az érdekesség ebben az, hogy amikor az új program beiktatására kerül a sor, akkor előre nem tudjuk megmondani, hogy minek kell lennie, hiszen minden embernek magának kell kitalálnia, hogy neki mi a jó.