Bemutatkozom

Dr. Németh Renáta vagyok, a Spiritualitásról racionálisan estek háziasszonya, képesített SVT-instruktor és spirituális tanácsadó.

A nevemben a dr. rövidítés az akadémiai karrieremre utal (bölcsész tanár, nyelvész PhD, egyetemi oktató), aminek azért fordítottam hátat, hogy végre arról taníthassak, ami a legjobban érdekel. A Spiritualitásról racionálisan előadásokat azzal a céllal indítottam, hogy az emberi Élet lényeges témáiban eligazodjunk. A visszajelzések hamar meggyőztek arról, hogy nagy igény van spirituális szemléletű, mégis logikus, érthető magyarázatokra és iránymutatásokra olyan témákban, mint az önismeret, a tudatos teremtés, az életközepi válság, az örökölt családi mintáink vagy épp a kihívásaink, a testünk, a kapcsolataink életünkben betöltött szerepe.

Az én világomban az emberek a spirituális paradigmát érvényesítve élik mindennapjaikat. Egyre tudatosabbak önMAGukra. Folyamatosan oldják a régi, őket már nem szolgáló gondolataikat és érzelmeiket. Felülírják a régi, félelmekre alapozott történeteiket, és így – lépésről lépésre – átalakítják az életüket, és ezzel az emberi és tárgyi környezetüket.
Példaadással és útmutatással minden nap ezért a világért dolgozom. Ahol a gyermekeink valóban a felnőttek inspirálói, a partnereink a legszeretetteljesebb tanítók, a vállalkozásaink pedig a SZELLEM szolgálatában állnak elsősorban.

Megtisztelő, hogy egyre többen tartotok velem. Hálás vagyok a SpirRac tanulóknak, akik nyitottságukkal, felelősségvállalásukkal, elköteleződésükkel nemcsak önmagukért és szeretteikért, de egy jobb világért is tesznek. Magam is folyamatosan tanulok és dolgozom, hogy az önmunkátokhoz és a közösségért végzett munkátokhoz megújuló forrásokat, eszközöket és támogatást tudjak nyújtani.

Életképek