A gátlások kialakulása a félelem miatt
Korábban már szó volt arról, hogyan vajon hogyan válhatunk igazán önMAGunkká. (Ha érdekel a téma, hallgasd meg ezt a videót, illetve olvasd el ezt és ezt a blogbejegyzést!)
Most pedig elkezdjük keresni azokat a valódi megoldásokat, amelyekkel el tudunk elmozdulni az önazonosság irányába.
Miért nem vagyunk önazonosak?
Nagyon fontosnak tartom, hogy bármilyen gyakorlati eszköz alkalmazása előtt jól megértsük az elméleti hátteret. Ezért fontos tisztáznunk, hogy miért nem vagyunk önazonosak? Hogyan tudjuk elveszíteni önMAGunkat? Hiszen az önazonosságunk még megvan, amikor megszületünk…
A spirituális paradigma szerint mindannyiunknak van egy identitása: ez az istengyermeki mivoltunk. Valakinek, valamilyennek vagyunk teremtve az Isten által. Szellemi létezőként van valamiféle egyediségünk. (Erről is szól Neale Donald Walsch: A Kis Lélek és a Nap című meséje, a saját fordításomban. Itt olvashatod el.) Mikor emberi formát öltünk, a szellemi önazonosságunk a testünk és a lelkünk által nyilvánul meg.
És míg a szellemi szférában az egységben jövünk létre, úgy tűnik, hogy a földi életben alapvetően a konfliktusokra, a harcra, a küzdelemre és így a túlélésre rendezkedtünk be. Kisebb vagy nagyobb mértékben szinte mindannyian eszerint működünk. Rengeteg konfliktusunk van:
- saját magunkkal
- a valósággal
- a dolgokkal
- egymással
- mindenféle eszmékkel.
Persze ezek gyakran fel sem tűnnek, hiszen a megbékélés jegyében ügyesen a szőnyeg alá söpörjük őket.
A korai gyermekkor szerepe az önazonosság elvesztésében
Amikor megérkezünk a Földre, ebben a konfliktusos világban nincs sok esélyünk, csak akkor, ha alkalmazkodunk. Alkalmazkodni, “betörni” egyszerűbb. Így azonban fokozatosan elveszítjük önMAGunkat.
Ahhoz, hogy egy ember minél önazonosabb maradhasson, az kell, hogy az édesanyjával kialakuljon a normális kötődés. Ez az életünk alapja, az ősbizalom kiépülése. Ehhez az szükséges, hogy az édesanyánk nagyon figyeljenk ránk, és jó refletáljon a szükségleteinkre.
A folyamat a következő:
- A baba kiad egy jelzést (pl. sír),
- Ezt az anya megfigyeli, és próbálja értelmezni a jelzést.
- Az anya a megfigyelések alapján cselekszik, és igyekszik megadni a jelzésnek megfelelő dolgot.
- A baba pedig befogadja a gondoskodást.
Ha ez a 4 lépés hibátlanul működik, a babában kialakul a tudat, hogy ő fontos, hogy ő értékes. Lesz megfelelő, stabil önbecsülése, önértékelése, amiből aztán kiépül a magabiztosság, kialakul az ÖNbizalom.
Persze, az anya ezt optimálisan akkor képes véghezvinni, ha közben biztonságban érzi magát. Itt lép be a folyamatba az apa, akinek viszont az a feladata, hogy az anyáról gondoskodjon.
Sajnos, az ideális kommunikációs folyamat a valóságban ritkán valósul meg, hiszen nyilvánvaló hogy ebben a helyzetben is nagyon sok ponton csúszhat hiba az áramlásba. Így az ősbizalom és a személyiség kialakulásának további szakaszaiban ez a folyamat gyakorlatilag – ezerféle okoknál fogva – garantáltan sérül, és tökéletlen. A rendszerben fellépő zavarok hatására a gyermek elbizonytalanodik az öntudatában. Így a normális szocializáció során ez a “nem okéság”-tudat rögzül a gyerekben: “így, ahogy vagyok, velem nincs minden rendben, nem vagyok jó, nem vagyok elég jó kicsi, elégtelen, kevés, ügyetlen, buta, csúnya, rossz vagyok” – ez a gyermeki tudat következtetése. Az ehhez társuló alapvető érzés a szégyen, illetve ennek valamilyen formája: “nem számítok”, “nem szeretnek”, “zavarok”, stb. A viselkedés pedig, ami a mentális és érzelmi tartalomhoz kapcsolódik, normális szocializáció esetén az önfeladás. A gyermek, annak érdekében, hogy elfogadják, feladja önMAGát, alkalmazkodik, megfelel. Ehhez a folyamathoz nem csak szavak, hanem – sőt, elsősorban – ki nem mondott dolgok, pl. bánásmód, szokások, elvárások is hozzájárulnak.
Ebben a folyamatban tehát feladjuk azt, hogy nekünk mi a jó, és felveszünk mindenféle maszkokat és álarcokat, amelyek elidegenítenek saját magunktól.
Arról, hogy ez a folyamat mennyi ideig tart, megoszlanak a vélemények. Általában a születés előtti 18 és a születési utáni 12, azaz összesen 30 hónap és a 6. életév közé teszik. Mindenesetre ez az időszak meghatározza számunkra, hogy mi az, ami “normális”, amit ismerünk, ami biztonságos. (Fontos megjegyezni, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez a “normális” jó is, egyszerűen csak ezt ismerjük.)
A jó hír az, hogy a hibák felnőttként kijavíthatóak.
A sorozat további részeiben arról beszélgetünk majd, hogy milyen maszkokat veszünk magunkra, hogyan tudjuk ezeket felismerni, majd pedig idővel lerakni, hogy közelebb kerüljünk önMAGunkhoz.
Ha nemcsak az elmélet, azaz az információ síkja érdekel, hanem a gyakorlatban is tennél lépéseket az ősbizalmad és az önbizalmad helyreállítására, várlak szeretettel az egyéni tanácsadásomon! Ha még többet tanulnál, és egyedül haladnál az utadon, én a Spirituális Választechnikát (SVT) mint kiváló eszközt tudom Neked megtanítani.