Ebből a bejegyzésből megtudhatod, hogy miért nehéz szembenézni a negatív érzelmekkel, és miért nem megoldás az elkerülés és a rossz érzések szőnyeg alá söprése.
Ez a bejegyzés az Indulj el az önazonosság felé! sorozat 4. része. A korábbi bejegyzéseket elérheted itt:
Rossz érzések a mindennapokban – így reagálunk rájuk általában
A sorozat korábbi részeiben már megmutattam, hogy a hibás mintákat a rossz érzésekről ismerheted fel. A rossz érzések jelenléte azonban nem feltétlenül jelent hibás mintát, vagyis ezt azért alaposabban meg kell vizsgálni.
Ha rossz érzést tapasztalunk, az arra utal, hogy a tudattalanunkban van valamiféle probléma, ami a rossz érzést kiváltja. (Az, hogy a kellemetlen érzés miből adódik, egy érdekes téma, hamarosan erre is kitérek.) Amikor rosszul érezzük magunkat, az egyfajta feszültséggel jár. Elmondhatjuk, hogy idegesek, nyugtalanok vagyunk, aggódunk, szorongunk, feszültek vagyunk – sok-sok szavunk van erre, hogy mi történik ilyenkor bennünk.
A rossz érzések forrása: a konfliktus
Ilyenkor voltaképpen egy konfliktus zajlik. A konfliktus forrása pedig az, hogy valamiképpen nincs harmónia. A harmóniai az energiák kiegyenlített állapotát jelenti, míg konfliktus esetén kibillenünk az egyensúlyunkból: egyensúlytalanság, diszkordinancia, diszharmónia jön létre.
A konfliktus egyrészt lehet kívül (látszólag), pl. összeveszünk valakivel, összeütközésbe kerülünk a törvénnyel, összeütközik az akaratom a világgal (pl. kenyeret akarok venni a boltban, de nincsen). Másrészt a konfliktus kialakulhat bennünk is: amikor az egyik felünk azt mondja, hogy “csokit akarok enni”, míg a másik felünk figyelmeztet, hogy “éppen fogyókúrázol!” Sok ilyen példát lehetne hozni, de a konfliktus mindenképpen két entitás között fennálló valamiféle érdek- vagy értékellentét.
Ha a konfliktus kapcsán a hagyományos, azaz a harcos paradigmában gondolkodunk, amiben felnőttünk, illetve amiben az emberiség sok ezer éve benne van, akkor mindig lesz egy vesztes. Valaki nyer, és lesz valaki, aki veszít.
A természetben szintén fellelhetők ezek a konfliktusok, ott azonban ezek a harcok azonnal lejátszódnak, és a konfliktusok külső hatásra mennek végbe.
Az ember biológiai értelemben semmiben sem más, mint az állatok, és biológiai szinten – úgy tűnik – így is működünk. De persze nekünk, embereknek van egy csomó belső, lelki konfliktusunk is: ilyenkor az értékrendünk összeütközik valamivel, a vágyaink nem tudnak kifutni, a hiányaink nem tudnak teljesülni. Ezekben az esetekben a konfliktus bennünk áll fenn.
Az embereknek ráadásul megadatott, hogy ne cselekvéssel (ütés, futás vagy lefagyás) oldják meg a konfliktusaikat, hanem egy speciális cselekvéssel, a beszéddel, kommunikációval. Tehát nekünk lehetőségünk van arra, hogy egy konfliktust mentális (szellemi) szinte, azaz a fejünkben rendezzünk el. Erre bizonyíték, amikor előre tudjuk, hogy mi fog következni. (Pl. “Nem megyek be a főnökhöz fizetésemelést kérni, mert úgyis el fog zavarni!”)
De logikusan: a végeredményt csak akkor tudhatjuk, ha van már róla valahonnan tapasztalatunk. Nem tudunk olyasmitől félni, amit nem ismerünk, tehát ha rossz érzésünk van valamivel kapcsolatban, akkor garantált, hogy azt a valamit ismerjük. Ahhoz azonban, hogy valamitől félni tudjunk, nem szükséges, hogy saját tapasztalunk legyen vele kapcsolatban. Elég, ha pl. láttuk vagy hallottunk róla valahol.
A rossz érzések elkerülése: coping stratégiák
Ha egy ilyen konfliktus – illetve, ha huzamosan fennáll, akkor probléma – áll elő az életünkben, akkor a hétköznapi nyelvhasználat azt a kifejezést használja, hogy “megoldást keresünk rá”. Ez azonban félrevezető megfogalmazás, ugyanis ilyenkor nem megoldást keresünk, hanem elkerülésbe kerülünk.
Mivel szeretnénk a konfliktus által kiváltott rossz érzéseket nem érezni, azaz elkerülni a feszültséget, igyekszünk “megoldani”, hogy ne kerüljünk ebbe a helyzetbe. Ez azonban nem megoldás, hanem egyfajta kikerülése a helyzet konfrontálásának és megoldásának.
Márpedig a bőség tudatszintje ott kezdődik (korábban már említettem a Hawkins-tudattérképet ezzel kapcsolatban), amikor rá merünk nézni a helyzetekre. Jelen esetben azonban éppen ellenkezőleg cselekszünk: elfordulunk, úgy is mondhatjuk, hogy elkerülésben vagyunk.
Tehát, ha egy adott szituáció, helyzet kivált belőlünk egy érzést, akkor többféle módon kitalálhatunk magunknak egy “megoldást”, ami ugyan nem oldja meg a helyzetet, de átmenetileg legalábbis segít, hogy ne kelljen rosszul éreznünk magunkat.
Ezek a cselekvések azonban nem szüntetik meg a forrást: a rossz érzéseket. Az érzelmek, az érzések vagy érzetek ugyanis úgy viselkednek, mint egy fraktál (a fraktál egy természeti jelenség, melynek során egy minta újra és újra önhasonló mintákat termel ki): ha valakinél van egy rossz érzés, az mindaddig újra és újra megjelenik – ha hiszel benne, akkor akár életeken át -, amíg ki nincsen oldva.
A pszichológia ezeket az elkerülő stratégiákat copingnak vagy megküzdési módoknak nevezi, amiből alapvetően háromfélét különböztetünk meg:
- Önfeladás – vagyis a harcos vesztes szemlélete, amikor inkább feladom saját magamat
- Túlkompenzálás – ami az önfeladás ellentéte, a harcos győztes szemlélete
- Elkerülés – ezt abban az értelemben kell érteni, hogy már nem akarok érezni, és inkább letiltom magamban az érzést, az önmagammal való kapcsolatot. Ilyenkor az élet szürkévé válik, életlenek lesznek a kontúrok, elvesznek a színek, és örömtelenné válnak a mindennapok. Ez némiképp a letargia, depresszió, az unott hétköznapok zónája, és sajnos sokan itt élnek. Ezt úgy tudod elképzelni, hogy a csatatéren a harcos behúzódott a lövészárokba, és ott vegetál.
A megküzdési stratégiákat szokták ennél árnyaltabban is kategorizálni, “5 F” néven. Ezek a megküzdési módok a következők:
- Harcolj, küzdj (fight)
- Menekülj (flight)
- Hízelegj, vagyis felelj meg (fawn): legyél olyan, amilyennek akarnak
- Kapcsolj ki (flop): egyik füleden be, a másikon ki, ne légy jelen a tudatoddal a szituációban
- Fagyj le (freeze): mintha meghaltál volna, csak a tested van ott
A fentieket egóvédő, illetve énvédő stratégiáknak is nevezzük, és a védekezés ösztöne munkál bennük. Az egó – a félős, földi énünk – meg akar védeni minket, és azt tudja biztosan, hogy bizonyos módokon túl tud élni. Azonban a tudatos énünk tisztában van vele, hogy a túlélés nem jelenti a teljes életet. Nem jó így élni, hogy csak életben vagyunk, csak túlélünk, de nem éljük meg életet!
És éppen ez a tudatos hozzáállás, észrevétel az, ami segíthet számunkra, hogy elkezdjünk kutakodni és feltárni az eredeti sérülést, megérteni a valódi történéseket. Ilyenkor meglelhetjük azokat a programokat, amik nem engedik érezni az eredeti sérülés fájdalmát (melyeket nevezünk gátlásoknak is).
Most már te is láthatod, hogy ugyanazt a dolgot számtalan módon, elnevezéssel illetjük. A lényeg pedig ez: van egy konfliktus és van egy sérülés, egy fájdalom, ami a konfliktus nyomán keletkezett, és ahelyett, hogy ezt a konfliktust konfrontálnánk, vagyis szembenéznénk vele, minden mást csinálunk, csak ne kelljen a fájdalommal, a feszültséggel foglalkozni, ne kelljen a diszharmonikus, negatív, félelem alapú érzéseket érezni.
A rossz érzések valódi megoldása: a konfrontálás
Éppen ezért én most arra hívlak, hogy a különböző coping stratégiák helyett a valódi megoldást keresd: a konfrontálást!
Ez néha egyszerű, néha több munkát igényel, de mindenképp kivitelezhető, és az a biztos tudásunk van, hogy mindent meg lehet oldani.
A valódi megoldás tehát azt jelenti, hogy a rossz érzések forrását szüntetjük meg: kibogozzuk az energetikai blokkot és az információs hibát, így az energia újra áramlani kezd, és a hibák kijavítódnak. És hiába fájdalmas időnként ezen keresztülmenni, a végére mégis mindenki jól lesz. Ráadásul mivel ebben a munkában az idegrendszert is érintjük, a programok mindhárom komponensük tekintetében átírodnak, azaz az információs, az érzelmi és a viselkedéses komponens is megváltozik.
A következő héten olyan gyakorlati módszereket hozok, amikkel otthon is dolgozhatsz.
Addig is, ha tovább tájékozódnál a témában, ajánlom figyelmedbe a Megbocsátok, mert szeretem MAGam és az Önvizsgálat a tudatos teremtésben c. anyagaimat, melyeket elérsz az SVT Tékából.