A teljes Indulj el az önazonosság felé sorozat epizódjai:
- Identitásvesztés
- A minták szerepe az önazonosság útján
- A hibás minták felismerése
- Rossz érzések elengedése – az elkerülés illúziója
A mai részben megtudhatod, hogyan lehet leválni a hibásan működő programokról, miből is áll ez a folyamat, illetve mi kell ahhoz, hogy a változás hosszú távon is tartós maradjon.
Önazonosság az emberi létben
Spirituális körökben általánosan elfogadott, hogy minden élet célja a kibontakozás. Az emberi életben ez az jelenti, hogy a maszkokat és félelmeket levetkőzve azzá váljunk, akik vagyunk. Megfigyelhető, hogy a legjobb verziónk, az ideális énünk, a legmagasabb potenciálunk felé törekszünk, és ebben a folyamatban (magában a folyamatban) válunk egyre önazonosabbá, egyre örömtelibbé, boldogabbá, szabadabbá.
Ez a folyamat azonban a valóságban nem teljesen zökkenőmentes, hiszen életünk első felében meglehetősen ki vagyunk szolgáltatva másoknak, és egyéb feszültségeket is hozunk magunkkal, szerzünk az út során. Míg a természetben az akadályozó tényezőket többnyire külső körülmények okozzák, addig az ember a maga fogalmi gondolkodásával képes saját magát is szabotálni, a gondolataival gátolni a kiteljesedést.
Az önazonosság gátja: a rossz érzések kezelése a mindennapokban
Az embert a kibontakozása útján valójában a rossz (negatív, diszharmonikus) érzései akadályozzák, és a probléma leginkább abból áll, hogy ezeket az érzéseket nem vagyunk hajlandóak tudatosítani.
Ahogy korábban már beszéltem erről, a jó és rossz érzések esetén nincsenek fokozatok: nincs kicsit rossz vagy kicsit jó, csak jó és rossz – számodra.
Ugyanakkor a társadalmunk úgy van berendezkedve, hogy bizonyos rossz érzéseket üdvözítőnek tart. Ilyen minőség például a türelem (melynek töve a tűr ige), melyet összekeverünk a kitartással. A rossz tűrése azonban mégsem az élet kellemes oldalához vezet.
Hasonló a helyzet a büszkeséggel is: büszkék vagyunk arra, hogy valakivé váltunk, mindenképp érdemes azonban megvizsgálni, hogy az a valaki, akivé lettünk, valóban önazonos-e velünk.
Néha még akár a haragot, mint energiaforrást is a pozitív érzések közé sorolják. A haragnak félelemből és hiányból fakadnak az alapjai, tehát azért ez nem egy szeretetalapú érzelem, ami pozitív teremtéshez vezet.
Beszéltem már arról is, hogy a rossznak két fajtája van:
- Az a rossz, ami valóban van, illetve
- Az a rossz, ami valaminek a hiányából fakad
Mind a két fajta rossz akadályoz minket abban, hogy haladjunk az életünkkel, távolabb visz minket az önazonosságtól, és kikényszerít egy változást, amit talán nem akarunk.
Az önazonosság elérésének valódi módja
Bár meglepő lehet, amit most fogsz olvasni, de kérlek, fogadd nyitott szívvel és elmével: ahhoz, hogy az önazonosság felé haladj, a rossz érzéseid mégis szükségesek, sőt, akár a legfontosabb társaid is lehetnek az úton. Hogy miért mondom ezt? Azonnal megmagyarázom!
Valójában – éppen a fentebb leírtak miatt – a rossz érzéseink a leghasznosabb kincseink. Azt mondják nekünk: “Most már állj meg, ez az út nem jó felé visz tovább! Nézz körül, és nézd meg, honnan kerültél ide!”
Éppen ezért ne söpörd őket a szőnyeg alá, és ne rakd fel őket a szekrény tetejére, ahol nem kell rájuk nézned, és semmiképpen ne kerüld el őket. Helyette állj meg egy pillanatra, és tedd fel magadnak ezt a kérdést: Honnan is ered ez a rossz érzés valójában?
Ha így teszel, rá fogsz jönni, hogy a rossz érzést konfrontálni valójában nem rossz, és ha szokásoddá teszed, hogy a rossz érzéseidre ránézel, olyan szívességet teszel magadnak, amely az egész életedet pozitívan fogja befolyásolni.
Önazonosság eredményesen
Az önazonosság felé haladáshoz tehát valójában le kell tennünk a régi programot, ami a rossz érzést generálja, és szükség esetén fel kell vennünk egy új programot, ami viszont a jó érzéseket kelt bennünk. Ha a jó érzés megjelenik, akkor tudhatjuk, hogy sikerrel jártunk!
Amikor elvégzünk egy ilyen kioldást, átprogramozást, többnyire először a külvilágból kapjuk a visszajelzést arra, hogy valami megváltozott. Másképp viselkedünk, mást tapasztalunk, áramlásba kerülünk, és aztán végül észre is vesszük magunkon a változást.
A fentebb említett két fajta rossz érzés esetében azonban kicsit másképp zajlik a folyamat.
Az első fajta rossz esetén (amikor a rossz forrása az, ami ténylegesen van) szükséges valamilyen aktivitás – beszéd vagy tett -, hogy felismerjük és letegyük a régi programot. Ehhez pedig azt kell feldolgozni, ami gátol bennünket, hogy a megfelelő cselekvést elvégezzük. Ezt követően aztán jöhet az új program, ami már jó érzéssel tölt el: amikor kitaláljuk, mit és hogyan szeretnénk, mi az, ami számunkra jó.
A második fajta rossz esetében – amikor hiánnyal dolgozunk – a rossz érzés kioldása gyakorlatilag le is állítja a hibás működést. Például, ha egy ölelésre vágyunk, és ezt a hiányt megszüntetjük (nem hiányzik többé az ölelés, azaz feldolgoztam a függőséget), akkor az azonnali jó érzéssel fog eltölteni.
Ahogy látható, a változás nem egy lépésben történik, hanem egy folyamat része. De a jó dolgokat onnan lehet felismerni, hogy van egy “érési” idejük, és nem tanácsos ezeket siettetni. Ugyanígy: ha valamilyen rossz érzést meg akarunk szüntetni, akkor meg kell figyelnünk azt is, hogy vajon mennyi idő volt, ami alatt kialakult egyáltalán. Ne várd tehát, hogy a változás egyik percről a másikra megtörténik, de bízz a folyamatban, mert a változás végbemegy!
Robert Detzler, a Spirituális Választerápia megalkotója ezt a folyamatot a hagymahéjakhoz hasonlítja: héjanként haladunk, és egyszer csak eljutunk a közepéhez. És hiába tudható logikailag, hogy mi van legbelül, nem lehet a rétegeket átugrani, mert a lélek csak így tudja elviselni, vagy adaptálni a változásokat. A folyamat eredménye azonban az, hogy napról napra jobban érezzük magunkat, egyre inkább önazonosak leszünk.
Útban az önazonosság felé: a fejlődés szakaszai
Amikor az önazonosságot választjuk, többnyire hasonló utat járunk be mindannyian.
Az első szakasz során eleinte akár jól is mennek a dolgok, de később történik valami, előjön egy program, és ilyenkor elkezdődnek a gondok. Ezt hívom én 1.0-nak.
A 2.0 szakaszban már rendbeszedtük annyira az életünket, hogy lépésről lépésre tudunk haladni. Ilyenkor már haladunk az önazonos énünk fel, és sok ember számára ez tökéletesen meg is felel.
Van azonban még egy szint, amit a 2.0 után választhatunk. A 3.0 szakasz az, ahol további lehetőségünk van kiteljesedni, ide azonban nem mindenki akar, vagy nem mindenkinek kell eljutni. Ilyenkor már megéljük az egyéniségünket, és a lehető legközelebb kerülünk az önazonossághoz.
Ahogy azonban a legrosszabb verziónktól is tartunk, úgy nagyon gyakran a legjobb önmagunktól is megrettenünk. Ha Te mégis szeretnéd jobban megérteni ezt a folyamatot, várlak szeretettel 2023. november 29-én egy díjmentes Spiritualitásról racionálisan előadásra, amelyben a Jónás-komplexusról, vagyis a sikertől való félelemről fogok beszélni: