A megismerés – egyedül nem megy
A spirituális paradigmában alapelvként kezeljük, hogy szellemi létezők vagyunk, akik jelenleg emberi testet használva haladunk a megismerés folyamatában. A megismerés a SZELLEM célja, hiszen Ő mint önvaló, nem képes megismerni önMAGát – ahogyan mi, emberek sem jutunk semmire az önismerettel, ha nincsenek mások, akik visszatükröznek bennünket. Végső soron az egész Teremtés ezen alapul. A SZELLEM – hogy megismerje önMAGát – egyedített szellemi lényekké vetíti ki létezőségét. Ezek a vagyunk mi. Ezt nevezik Felső Énnek, tudatosságnak, jelenlétnek, tanúnak. A hétköznapi nyelvhasználatban állandóan összekeverik a lélekkel, viszont ez nagyon sok félreértéshez vezet. Mi emberként nem lelkek vagyunk, hanem szellemi létezők a fizikai síkon is. A SZELLEM (a hétköznapi nyelvhasználatban: Isten) és az egyes szellemi létezők viszonya valahogy úgy képzelhető el a korlátozott emberi elménkkel, mint ahogy a Nap sugarait ábrázoljuk:
Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy erről szól a Szentháromság-tan. Az EGY (Isten) kivetíti magából a saját mását, azaz megkettőződik. Ezt fejezi ki az Atya és a Fiú, mint szimbólum. A kettejük kapcsolata, közös ügye, a kettejük egymásban való visszatükröződése, azaz a közöttük lévő kommunikáció az, amit a Szentlélek szimbolizál. Ő a harmadik isteni személy. Így az 1, a 2 és a 3 egylényegű és ugyanazon EGY megnyilvánulásai.
A megismerés három szakasza
A megismerés (kogníció) ideális esetben három fázisban történik. Ezt hívjuk a hétköznapi nyelvben tanulásnak – és ezen most nem az iskolai tanulást értem csak, bár szerencsés esetben az is idetartozik.
1. Információgyűjtés: tézis
Az első szakasz kezdetét a kíváncsiság, az érdeklődés megjelenése jelzi. Ez a vágy, hogy valamit jobban megismerjünk. ÉS Buddha óta tudjuk, hogy a vágyak mozgatják az embereket. Ideális esetben ez a vágy maga az inspiráció, ami a Felső Énünktől, azaz a tudatunktól érkezik, és nem az elménkből, és nem is kívülről, pl. egy reklámból vagy egy tekintélyi személytől. Az, hogy ez így lenne jó, könnyen belátható. Elég, ha csak egy kisbabára gondolunk: ő tévedhetetlenül tudja, hogy mikor van itt az ideje, hogy bizonyos dolgok elkezdjék érdekelni. Ekkor megindul az információgyűjtés a kíváncsiságunk, vágyunk tárgyát illetően. Tájékozódunk, véleményeket hallgatunk meg, figyelünk, utánanézünk. Ez jin energiát igényel, hiszen befogadóak vagyunk mind a tudati jelzésre, mind az információkra, amelyek kívülről, másoktól jönnek. Ez az információ egy mezőt alkot, amely a második szakasz alapját képezi. Éppen ezért az első szakaszt tézisnek, tételnek, állításnak is nevezhetjük.
2. Tapasztalatgyűjtés: antitézis
A megismerési folyamat második szakasza akkor indul, amikor megkapjuk az inspirációt arra, hogy saját tapasztalatot szerezzünk vágyunk tárgyát illetően. Más szóval ki akarjuk próbálni, hogy mi és hogyan igaz számunkra abból, amit eddig megtudtunk. Ez az elméleti ismeretek gyakorlatba való átültetésének szakasza. Itt jang energiát használunk: kihatóak, aktívak, cselekvőek vagyunk. Ebben a szakaszban mintegy teszteljük az első szakaszban összegyűjtött információk igazságtartalmát. Ezért ez a szakasz antitézisnek, ellentételnek is nevezhető. Ez a szakasz akkor ér véget, ha már minden szükséges tapasztalatot beszereztünk ahhoz, hogy a tanulási folyamatot lezárjuk.
3. A tanulság levonása: szintézis
A harmadik szakasz a megismerési folyamat koronája. Akkor indul, amikor a tudat leállítja a tapasztalást, azaz véget ér a második szakasz. Ez jelzi számunkra, hogy itt az idő szintetizálni az eddigieket, azaz levonni a tanulságot abból, amit megismertünk elméletben és gyakorlatban. Ez teszi lehetővé a nézeteink és a viselkedésünk módosítását, a változást, mégpedig abba az irányba, ami számunkra megfelelő, azaz önazonos. Enélkül voltaképp nem sokat ért sem az első, sem a második szakasz, ezzel azonban kincseket gyűjtünk, és egyre önazonosabbá válunk.
Mi a hozadéka a megismerési folyamatnak?
Ha mindhárom szakaszt végigvisszük, autentikus tudáshoz jutunk önMAGunkkal kapcsolatban. Megértjük MAGunkat, és rájövünk, hogy mi a jó nekünk voltaképp. És képesek vagyunk változtatni a gondolatainkon és az érzelmeinken, és így a kommunikációnkon és a viselkedésünkön.
Ez a három lépés egyre magasabb szintekre visz bennünket. Ami egykor a szintézis volt, az lesz az új tézis, hiszen az Életünk egyre halad előre. Ami tegnap még önazonos volt számunkra, az ma már nem az, és ami ma megfelel a jelenlegi rezgésünknek, az holnap már nem fog.
Így jutunk egyre közelebb önMAGunk legjobb verziójához. Azt is mondhatjuk, hogy folyamatosan közelítünk a szentséghez. Úgy érzed, hogy ez nagy szó? Nos, nem az.
A szent szó a magyarban szláv jövevényszó, amely a latin sanctus szóra megy vissza. A magyarban azonban volt egy ősi szó ugyanerre a fogalomra: az id. Ez a szó a szent térhódítása nyomán kihalt ugyan, de megmaradt például számos összetett szavunkban. Gondoltad volna, hogy az ünnep szóban például ez a kis szócska rejlik, és hogy ez egy összetett szó? Az ünnep ugyanis ‘szent nap’, vagyis id nap. Ahogy azonban a melléknév kikopott a használatból, a beszélők sem ragaszkodtak hozzá ebben a jelzős szerkezetben, így lett az idnapból innap (teljes hasonulás), majd innep (a hangrend miatt), majd ünnep (labializálódás). Ugyanígy megfejthetjük egyház szavunk eredeti jelentését is. Nem arról van szó ugyanis, hogy egyetlen ház, vagyis csoport van, ami Istennek tetszik, hanem arról, hogy az a hely, amit az Istennel való találkozás helyének szánunk, szent. Szent ház, vagyis id ház. Az id szó kikopása miatt könnyebben formálódott a szó alakja, és lett igyház, majd egyház. Ez a hangtani folyamat rá is mutat arra, hogy mit jelentett nagy valószínűséggel az id, és hogy mit is jelent szentnek lenni. Nos, az én véleményem nem egyezik az etimológiai szótárakban írottakkal. Ez nem is csoda, hisz én spirituális összefüggések alapján keresek és találok formai összefüggéseket. Ezt előrebocsátva mondom, hogy szerintem az id szó azonos a mai egy szóval, és az egész szavunk első felével, az eg-gel. Így a szent szó jelentése annyi lenne, hogy ‘egy’, ‘egységben lévő’, ahogy az angol holy ‘szent’ szó a whole ‘egész, teljes’ szóval rokon.
Tehát szerintem amikor az önMAGunkkal való egységre törekszünk, akkor voltaképp a SZELLEMmel való egység felé tartunk. Más szóval az elkülönülésből visszatérőben vagyunk az EGYségbe. Ez pedig könnyen belátható módon itt, a fizikai síkon jelen igazán kihívást.
Szóval bárhol is tarts most az Életedben, mi lenne, ha úgy gondolnál MAGadra, mint bátor és kalandvágyó szellemre, aki vállalkozott erre a nehéz feladatra, amire állítólag nem olyan sokan 🙂 Milyen érzés így tekinteni MAGadra, az Életedre? Látod, valószínűleg voltak zavarok a megismerési folyamatod mindhárom szakaszában, de sebaj! Mindig épp a megfelelő pillanat van, hogy elkezdd a tapasztalataid feldolgozását, és végül változass MAGadon! Ez a felelősség felvállalásának lehetősége, és az a lehetőség, hogy belátható időn belül önazonos életet alakíts ki MAGadnak! Én ebben támogatlak minden tudásommal és szeretetemmel.