A félelem az emberi létforma eleme
Amikor egy új, esetleg váratlan helyzetbe kerülünk, gyakran megijedünk. És egy hosszan fennálló helyzetben is érezhetünk félelmet. Mások, a kívülállók sokszor nem is értik, hogy mitől félünk. Azt mondják: „Ne parázz már! Most mit parázol?! Mi történhet?! Úgyis megoldod!
A félelem az emberi létforma sajátos velejárója. Fontos szerepe van az életünkben, és nagyon hasznos is. Figyelmeztet a veszélyre, az elővigyázatosságra. A cél tehát nem az, hogy ne féljünk! Ne lenne hasznunkra, ha a félelmet kiiktatnánk az életünkből! Sőt, minél inkább próbáljuk félretenni a félelmünket, az annál erőteljesebben kíván megnyilvánulni. A
A félelem számos érzelmi állapotban megnyilvánul. Érezhetünk rettegést, szorongást, aggodalmat, pánikot, rémületet, riadalmat, lehetünk nyugtalanok, stresszesek, ránk törhet a frász, majrézhatunk, parázhatunk, elkaphat bennünket a félsz, kétségbe eshetünk, aggályoskodhatunk, lehetünk akár paranvagy „csak” izgulhatunk.
Ez a „gyűjtemény” nem – vagy nem csak – a magyar nyelv „dicsőítése”, hogy nekünk mennnnnnnnnnnnnnnnnyi szavunk van mindenre. Sokkal inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a sok érzelmi árnyalat mind valós lehet a számunkra. Az érzelmi intelligencia alapja, hogy PONTOSAN meg tudjuk nevezni az érzést, ami bennünk van.
Megnevezés: a félelem birtokbavétele
A megnevezés rendkívül fontos aktus. Azzal ugyanis, hogy nevet adunk valaminek, tudomásul vesszük a létét. Más szóval: elfogadjuk annak, ami. Ez eleve csökkenti az ellenállásunkat az adott, alkalmasint negatívnak ítélt dologgal szemben. Kimondjuk: „Igen, félek. Igen, pánikba vagyok esve. Igen, aggaszt a dolog.” Ezzel a birtokunkba vesszük azt a „valamit”, amit megneveztünk. Jelen esetben a félelem valamilyen formáját. Az, ami eddig egy testérzet vagy egy érzés, érzelem volt, ezzel a hatalmunkba kerül. Ettől a pillanattól fogva rendelkezünk felette.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy visszavettük a saját erőnket. Ettől fogva véget ér az a tudatállapot, hogy engem valami megijesztett, szorongással töltött el, aggaszt, stb. Figyeld meg a nyelvi kifejezést! Egyes szám 1. személyben beszélsz: „Félek.”, nem pedig azt mondod, hogy „Ez félelmetes.” vagy „Ez félelemmel tölt el.” Itt kezdődik a tudatosság! Figyelj a szavaidra!
Az első lépés tehát, hogy mondd ki, ami van – ami Benned van. A lehető legpontosabban nevezd meg. És csípd nyakon!
Mire jó a félelem?
A félelem (minden formájában) tehát a miénk. Belőlünk fakad. Ez abból is tudható, hogy ami az egyik embernek ijesztő, félelmetes, az a másikban semmilyen érzelmet nem vált ki, vagy éppen izgalmat, kíváncsiságot ébreszt benne. Te pl. mit érzel, ha arra gondolsz, hogy most ki kell ugranod egy repülőgépről ejtőernyővel? Vagy le kell csúsznod egy kamikaze-csúszdán? Vagy, hogy el kell menned egy bírósági tárgyalásra? Vagy hogy meg kell mondanod a főnöködnek, hogy felmondasz? Stb.
Hogy lehet az, hogy ami másnak semmiség, az nekem rettenetes stresszt okoz?! A válasz a tudatalattiban rejlik! A tudat alatti elménk olyan információkat, programokat tartalmaz, amelyek alapján azt a valamit félelmetesnek kategorizálja, és ezért olyan vegyületeket termeltet a testtel, amik a félelemmel asszociálódnak.
Csakhogy a tudatalatti elme információi nagyrészt más életeinkből és gyermekkorunkból származnak, így bizony, sokszor a jelenben nem éppen aktuálisak, illetve adekvátak. Ezért szükséges foglalkozni velük. Utánanézni, hogy tényleg van-e okunk félni.
Ebben az értelemben a félelem minden formája nagyon nagy ajándék Számunkra! Felhívja ugyanis a figyelmünket arra, hogy VAN VALAMI a tudatalattinkban, ami esetleg már rég nem hasznos számunkra. Úgy is mondhatjuk, hogy a félelem tanít nekünk valamit.
A félelem ajándékot hoz – a félelem a barátunk
Ha sikerült azonosítanunk a félelmünket (az aktuális formájában), akkor elkezdhetsz kapcsolatba kerülni vele. Kapcsolatba kerülni bárkivel és bármivel pedig a kommunikáció segítségével tudunk. Vagyis: kezdj el beszélgetni a félelmeddel. (Ami azt illeti, MINDEN ÉRZÉSSEL és HELYZETTEL is kezdj el beszélgetni! 🙂 )
Amikor beszélgetsz valamivel vagy valakivel, akkor megismered. Ha megismered, már nem is lesz olyan félelmetes. Sőt, akár bizalmas kapcsolatba is kerülhettek. Elköteleződhettek egymás mellett. Így lehet, hogy a félelem az idők során, ahogy folyamatosan beszélgetsz vele, a LEGJOBB TANÁCSADÓDdá válik.
A félelemtől a kíváncsiságig
Amikor beszélgetni kezdesz a félelmeddel, akkor már nem félsz. Akkor már érdeklődő, kíváncsi vagy. A kíváncsiságban pedig nincs szorongás, nincs szűkösség. Ellenkezőleg! Nyitottság van benne. Vajon mi sül ki ebből? Mi lehet itt? Felébred bennünk a kalandvágy! Járjunk utána! Milyen régi, elavult, korlátozó hiedelem van a félelmem mélyén?
20 kérdés, amit feltehetsz, amikor félsz
Íme, néhány inspiráló kérdés, amit feltehetsz, amikor félelmet detektálsz MAGadban:
- Voltaképp mitől is félek?
- A folyamattól félek vagy a végeredménytől?
- Úgy érzem, képes vagyok kezelni a folyamatot? Képes vagyok kezelni a végeredményt?
- Bízom a saját képességeimben?
- Úgy érzem, hogy az akaratom ellenére kell valamit megtennem?
- Arra kényszerítem MAGamat, hogy meghozzak egy döntést, pedig nincs is hozzá elég információm?
- Tudok szerezni több információt erről a dologról, ami félelemmel tölt el?
- Milyen érték forog itt kockán?
- Eltekinthetek ettől a kockázattól?
- Vajon egy bizonyos végeredménytől védelmezem MAGam? Ha igen, miért? Azért, mert nincsenek eszközeim a végeredmény kezelésére? Vagy nem érzem MAGam képesnek a végeredmény kezelésére?
- Van olyan könyv, tanfolyam, vagy utána tudok nézni a dolognak, hogy többet tudjak róla?
- Ismerek olyan embert, aki volt már ebben a helyzetben, és tud egy kicsit gyakorlatiasabban beszélni arról, ami egyelőre olyan ijesztő nekem? Hajlandó vagyok őszinte kérdéseket feltenni neki?
- Valóban félek? Vagy azt mondta valaki valahol, hogy ez félelmetes (nehéz, bonyolult, stb.), és így más érzését vettem át?
- Attól félek, hogy hibázni fogok? Megengedem MAGamnak, hogy esetleg hibázzak? Mi van, ha elrontom?
- Attól félek, hogy esetleg tévedek? Az önértékelésem attól függ, hogy mindig igazam van-e? Ha igen, miért? Megengedem-e MAGamnak, hogy tévedjek?
- Attól félek, hogy átéljek egy érzést, mert túl sok lenne számomra?
- Megengedem MAGamnak, hogy átéljek egy erős, túláradó, intenzív érzelmet, mert tudom, hogy el fog múlni?
- Mindent egy lapra teszek fel, és arra kényszerítem MAGam, hogy elsőre sikeres legyek? El tudom valahogy osztani többfelé a siker érdekében tett erőfeszítéseimet?
- Attól félek, hogy más mit gondol rólam? Ha neki rossz véleménye lenne rólam, az ténylegesen milyen hatással lenne az életemre?
- Mikor éreztem azt a félelmet legutóbb? Képes lennék most másképp kezelni azt a helyzetet, mint a legutóbb, amikor ezt a félelmet éreztem?
Ha rászánsz egy kis időt, és őszintén – lehetőleg ÍRÁSBAN – válaszolsz ezekre a kérdésekre, akkor sokkal többet fogsz tudni MAGadról. Világosabban látod majd, hogy mi zajlik valójában a háttérben, a tudatalattidban. Türelmesebb leszel MAGaddal, és rájössz, hogy mit kell tenned a siker elérése érdekében.
Önvizsgálat
Amikor a fenti kérdéseket szelíden felteszed MAGadnak, akkor a Benned élő Mesterként beszélsz. Ez a kiterjesztett tudatosságod, az intuíciód. Az SVT-ben ezt Felső Énnek, Felső Énes tudatosságnak nevezik. Másutt Felsőbb vagy Felsőbbrendű Énnek, Magasabbrendű Énnek hívják. A kínai Ji King „csün ce” néven emlegeti ezt a részünket, ami azt jelenti, hogy ‘A Főnök, azaz Isten fia’, Müller Péter fordításában „Igaz Ember”. Ez tehát az Istengyermek részünk, ezért a bennünk élő Krisztusnak is mondják, Isteni Szikrának, MAGnak, Ez a halhatatlan, mintudó és mindenható lényegünk. Ezt hívják manapság jelenlétnek, tanúnak, megfigyelőnek, éberségnek, tudatosságnak, szívközpontúságnak, középpontos tudatosságnak. A hétköznapi nyelvben ezt nevezzük a jobbik énünknek – akire – sokszor úgy érezzük – bárcsak hallgattunk volna.
Az önvizsgálat alapvető belső munka mindenki számára, aki önMAGa kibontakoztatására törekszik. Ez nem megy másképp, csak ha bátran szembenézünk azzal, ami van, azaz gondosan megfigyeljük a viselkedésünket, az érzelmeinket, a testérzeteinket és a gondolatainkat egy-egy dologgal kapcsolatban. Így jutunk el az egyre mélyebb önismeretig.
Az önvizsgálatnak számos módja van:
- írhatunk naplót
- beszélgethetünk a barátainkkal vagy akár egy szakemberrel,
- elmehetünk egy asztrológushoz,
- kitölthetünk különféle teszteket.
- olvasgathatunk önismereti rendszerekről,
- használhatunk különböző munkalapokat,
A SpirRac felületeken mi is számos eszközt adunk át közösségünk tagjainak, hogy egyre kiterjedtebb és valósabb önismerethez jussanak általuk.
Ezen kívül olyan módszerek alkalmazását is ajánljuk, amelyek az önvizsgálatban segítenek. Az egyik ilyen módszer a Spirituális Választechnika (SVT). A válasz azonban az SVT-ben nem a tudatalattitól jön, hanem a szupertudattól, azaz a felettes tudatnak nevezett funkciótól. Ettől lesz a válasz „spirituális”.
Amiben az SVT még más, és amitől hatékonyabb, az az, hogy a feljövő válaszokat és energiákat ki is fényesítjük, azaz azonnal át is alakítjuk pozitívvá. Más szóval, a történeteket szeretetben integráljuk.
Az SVT ilyen módon egy öncoaching eszköz, ahol a coachod a Felső Éned. A Felső Énes kérdezgetés és tisztítás módszerét Te is megtanulhatod. Addig is szeretettel várunk előadásainkon, FB-oldalunkon és csoportunkban, valamint az Instagramon!