Ahogy az életünkben vannak „jeles események”, úgy vannak jeles teremtések is. Nekem az egyik kedvencem – minden faramuciságával együtt – a berlini lakásunk története. Elmesélem Neked, és megmutatom, hogyan csináltam, és mik a tanulságok, amelyeket a későbbiekben felhasználtam, hogy változtassak MAGamon és a teremtés-módszertanomon.
Persze, ha jobban meggondolom, ez a teremtés is egy korábbi, az meg egy még korábbi teremtésre épül. Azok javításának is tekinthető.
Azzal kezdődött, hogy Kornél, a mostani férjem odaköltözött hozzám, mert nekem rengeteg könyvem volt, és egy macskám, plusz az én lakásom közelebb volt a munkahelyéhez, mint a sajátja. Persze gyorsan megbeszéltük, hogy ez így nem fair, és hogy kiveszünk egy közös lakást. Ez meg is érkezett napok alatt, ugyanis egy kedves ismerősünknek épp kiadóvá vált egy nekünk való kis szerelmi fészke a Kissvábhegyen. A lakás az erdőszélen volt, egy rettenetesen meredek utca tetején, sok-sok lépcső vezetett hozzá.
Mire beköltöztünk, hozzánk is beköltözött Marci. És itt kezdődött. Mivel én már régesrégóta készültem arra, hogy egyszer kisbabám lesz, képben voltam a mozgásfejlődés fontosságával is. Tudtam, hogy a babának nagy tér kell, hogy legyen helye mászni, hogy ki tudjon alakulni az agyféltekéi között a keresztkommunikáció. Ezért hát szóltam Kornélnak, hogy ugye tudja, hogy ez a lakás hosszabb távon nem lesz jó a mi kis családunknak. Mit mondjak? Nem volt lelkes. Én pedig nekiláttam a teremtésnek. Három dolgot szedtem össze, amit az új lakásban szerettem volna megélni:
- Legyen tágas, kényelmes, hogy Marci akadálytalanul mozoghasson benne.
- Jöjjenek hozzánk barátok – akiket még meg is kellett szereznünk, fiatal pár lévén.
- Jöjjenek hozzánk a tanítványaim, hogy ne szakadjon meg velük a kapcsolatom.
Szóval erre a három szempontra fókuszálva tisztítottam a tudatalatti programozásomat. Marci születése előtt nem sokkal a férjem azzal jött haza, hogy februárban ki kellene mennünk egy hónapra Németországba. Mindenki a fejét fogta a családban, hogy egy 2 hónapos babával akarunk-e elindulni. Nekünk azonban ez nem jelentett gondot. Nekivágtunk.
A szállásunk egy 3 szobás apartman volt. Egy faluban. Egy szálloda legfelső emeletén. Ahova a wifi nem ért fel. Télen, egy olyan vidéken, ahol folyton esett az eső. Egy kéthónapos babával. Sejted már? Nos, egy hónapon át nagyjából bent rostokoltunk egy tágas és szép lakásban, elzárva a külvilágtól. Tanulság: első nekifutásra nem rossz. Tovább tisztítottam.
Eltelt 2 hónap, és a férjem egy nap azzal jött haza, hogy kapott egy klassz álláslehetőséget, de 2 hónapra ki kell mennie Berlinbe, hogy betanuljon. Semmi gond, már van gyakorlatunk – mondtuk, és nekivágtunk. Egy, a miénkhez hasonló kis lakást vettem ki arra a két hónapra, 5 perc sétára Kornél munkahelyétől. Nagyszerű nyár volt ez mindhármunk számára.
A 2. hónap közepe táján aztán jött megint Kornél, hogy azt kéri a cég, akinél dolgozott, hogy maradjunk ott. Mondtam, hogy szívesen, csak hát ez a lakás kicsi. Nekiláttunk egy hosszú távra megfelelőt keresni. Én csak tisztítottam. Megnéztünk pár lakást, de egyik sem tetszett. Egyik nap felhívott az ingatlaniroda, akitől a cég a lakást bérelte nekünk, hogy van-e kedvünk megnézni ugyanabban a házban, ahol most lakunk, az emeleten egy nagyobb lakást. Mondanom sem kell, hogy oda költöztünk át 🙂 120 nm, hajópadló, igényes, egységes fabútorokkal, gépesítve. Marci akkoriban kezdett mászni, majd járni. Hát volt helye bőven. Még a kis négykerekűjével is tudott körbe-körben furikázni. A tágasság tehát megvolt.
Nekem azonban még nem esett le a tantusz. Elkezdtek hozzánk járni Kornél új kollégái, és azok barátnői. Kedd este ultiparti volt, szombaton közös ebéd vagy vacsora, plusz még mindenféle spontán szerveződések. Elég sok sört és pizzát toltunk haza Marcival a babakocsiban 🙂
Én még ekkor sem nyugtáztam a teremtésemet. Ahhoz, hogy ÉSZREVEGYEM, hogy megérkezett, amit kértem, még az is kellett, hogy megérkezzen a nyelvésztanítványaim közül néhány, vendégségbe, hisz Berlinbe sokan vágytak, nálunk meg ingyen lakhattak.
Ekkor aztán hangosan felnevettem. Hogy hiszen ezt kértem! És hogy itt van, megkaptuk! Bevonzottuk! Ajándékba kaptuk, amit kértünk. Semmibe nem került nekünk, szuper körülmények között éltünk, minden meglett, amire vágytunk.
Csak két aprócska szépséghiba volt a dologban 🙂 Az egyik, hogy mindez Berlinben volt. Berlin klassz hely, de mi értelemszerűen nem terveztünk ott élni. A másik pedig az, hogy ebben a tágas lakásban mindössze egy zuhanyzó volt a fürdőszobában, fürdőkád nem. Pedig a baba miatt is jó lett volna…
Mindazonáltal szerettük és élveztük azt az időt Berlinben, és levontuk a tanulságokat. Én utólag arra jutottam, hogy a Felső Énem az általam megadott 3 szempontnak megfelelően „leszűrte” az elérhető lakásokat, és volt a legközelebbi vagy legegyszerűbben elérhető, amit talált. Persze, mondhattunk volna nemet mind a németországi kiküldetésre, mind a zuhanyzós lakásra. Azaz, visszautasíthattuk volna a teremtésünk manifesztálódását, és visszamehettünk volna revideálni az eredeti verziót, azaz, hozzávehettük volna, hogy de mi Budapesten vagy legalábbis Magyarországon szeretnénk egy ilyen lakást, vagy ugyanígy, hogy de mi fürdőkádas lakást szeretnénk. Nekünk végül is egy vidám családi történet lett belőle, és az a szokás, hogy Kornél azóta minden lakásbérlés és -vásárlás esetén külön hangsúlyozza, hogy „De fürdőkád legyen benne!” 🙂 🙂 🙂
Neked vannak ilyen viccesen (?) megvalósult teremtéseid? Levontad belőlük a tanulságot?
Érdekel, hogy én mi mindent tanultam meg a teremtéseimből?
